Hát a történet ott kezdődött, hogy reggelre a kutya feltojt az ülő garnitúrára, a konyhába, meg 2 helyre bepisilt, úgyhogy mocskot takarítottam. Egyből nem is volt kedvem elindulni itthonról, és próbáltam meggyőzni a fiamat, hogy maradjon itthon, ma szabad napot kap, de Ő nem engedett, menni akart oviba (imádja). Így elindultunk, az utolsó pillanatban persze, kutyástól. Félúton megint tojt a kutya (bocsi, de ez van), és oda mentem, hogy felszedjem, és kidobjam, de sehol nem találtam a kupacot, kerestem sokáig, pedig éreztem a szagát, de semmi... így mivel késésben voltunk, feladtam, gondoltam, mások is ott hagyják, így indultam tovább. Feltűnt valami érdekes, miután vissza értem a járdára, hát kiderült, hogy persze, hogy bele léptem tökig, úgyhogy az egész kupac ott volt nálam, a talpamon, csízmámon. Szóval neki álltam letakarítani, jó néhány percet vett igénybe, miközben a sógornőm, aki nálunk "nyaral" a babájával, hülyére nevette magát, én meg nem voltam kicsit sem ideges (hozzá tartozik, hogy a csízmát tegnap délután vettem, ma volt rajtam először).
Szóval eltrappoltunk az oviba, addig a sógornőm vigyázott a kutyára. Miután kiértem, persze óriási ugrálással, csaholással fogadott, a fogával véletlenül bele kapott a körmömbe, ketté tört a műkörmöm, majd beszartam én is hirtelen (a kutyából mára kicsit elegem van...)
Tegnap megtanultunk a sógornőmmel karifa díszeket varrni, iszonyat szépek, így bementem a méter árushoz hazafelé, vettem még anyagot, meg gombot hozzá, hogy ma is varrjunk (fotóval nem tudok még jönni, a férjem elvitte a fotó masinát magával). Hazafelé beértünk a lépcsőházba, és az összes gomb szétgurult (16 db), úgyhogy azt is vadászhattuk egy darabig, mire meg lettek.

Mindez röpke másfél óra leforgása alatt.... most nem tudom, hogy nevessek, vagy sírjak, a sógornőm jól szórakozik minden esetre :):):):) A nap még csak most kezdődik igazán :):):):

Elgondolkozva:
Tegnap délután egy fél hét eltelte után elgondolkoztam, hogy miért is vagyok fáradt. Eleinte a kevés alvásra és a sok stresszre fogtam, de most végre megtaláltam az igazi okát! Azért vagyok fáradt, mert túl sokat dolgozom! Tudniillik 10 millió lakosa van Magyarországnak. Ebből 3,5 millió nyugdíjas, ami azt jelenti, hogy a maradék 6,5 milliónak kell elvégezni MINDENT! Hétszázezren tanulnak, ami azt jelenti, hogy a maradék 5,8 millióra marad az összes munka, de 800 ezren a kormánynak dolgoznak, így marad 5 millió. Félmillió embert alkalmaz a katonaság. Lenne még 4,5 milió aktív, 600 ezren még iskolakötelezett kor alatt vannak. Ha számba vesszük az összes munkaerőt, aki a parlamentben, polgármesteri hivatalokban, állami támogatású intézményekben, dolgozik, megkapjuk ugyebár azt a maradék 1,5 milliót, akire a tényleges munka elvégzése hárul. Egy adott pillanatban háromszázezer ember fekszik kórházban, van táppénzen, hozzájuk jön a félmillió munkanélküli, s máris láthatjuk: pontosan 700.000 ember osztozik a terheken. Ja... és most olvastuk a legújabb statisztikát: jelenleg 699.998 ember van börtönben, ami azt jelenti, hogy mindössze két emberre maradt minden munka: Rám és Rád. Te most éppen netezel..... Kösz b@zd meg!!!

Két jó barát parázs vitákat folytat, mivel egyikük katolikus lévén a túlvilágban, a másik buddhistaként a lélekvándorlásban hisz. Végül megegyeznek, hogy amelyikük előbb hal meg, tüstént tudatja, melyiküknek volt igaza. A katolikus hal meg előbb, s egyik éjszaka meg is jelenik barátja álmában.
- No, mesélj, mi van, mi történt? - kérdezi a buddhista.
- Hát kérlek, reggel felkelünk, kimegyünk egy csodálatos, napsütötte rétre. Szeretkezünk, reggelizünk, szeretkezünk, tízóraizunk, szeretkezünk, ebédelünk, szeretkezünk, uzsonnázunk, szeretkezünk, vacsorázunk, szeretkezünk, aztán alszunk, és másnap ugyanígy folytatjuk.
- Ó, hát akkor mégis neked lett igazad, van túlvilág, s te a paradicsomba kerültél!
- A f…t! Neked lett igazad: a Gödöllői Állami Gazdaságban vagyok baknyúl...

Három ügynök, egy amerikai, egy német és egy magyar egyszerre látogat meg egy múzeumot. Közben észreveszik, hogy a hátsó kerítés javításra szorul, hát mind a hárman felajánlják, hogy megszervezik a munkálatokat a múzeumnak.
Az amerikai megméri centivel a kerítést, felír néhány adatot, hosszan számolgat, majd kiböki:
- Azt hiszem, 90.000 forintért meg tudnám csinálni. 40.000 az anyagköltség, 40.000 a munkások bére és 10.000 lesz az én hasznom.
A német szintén méricskél, számolgat, aztán:
- Szerintem ki lehet hozni 70.000-ből is. 30.000 az anyag, 30.000 a melósok és 10.000 nekem.
A magyar odanéz zsebre tett kézzel és méregetés nélkül, foghegyről odaveti:
- 270.000 forint.
A múzeumigazgató teljesen elhűlve:
- Hogy jön elő ekkora összeggel, amikor meg se nézte rendesen, hogy mit kell csinálni, mint a többiek!?!
- Roppant egyszerű. 100.000 magának, 100.000 nekem és a munkával megbízzuk a
németet!

Amikor az első találd ki, hogy mit hímzek játékot játszottam (akkor a tutanhamon fáraót éppen, ha jól emlékszem), akkor virtuális vállveregetés volt a díj, mégis élveztétek. Azóta sokan játszottatok hasonlót, amikben sokszor én is agyaltam rendesen, és tényleg élvezetes volt. Így most ici-picit magasabb szintre emelem ezt a játékot, nevezetesen lesz kézzel alig fogható, de mégis kézzel fogható díj. És mit adhatnék én? Na vajon mit? Hát a rám olyan nagyon jellemző mini fenyőcskét! :):):) Szóval a nyertes, aki leges legelőször kitalálja, belinkeli, képet csatol, megnevezi, stb, kap tőlem egy zöld fenyőcskét ajándékba! A képen látható fenyők közül a zöld van már csak meg, így az lesz a győztesé (bocsi, nincs kedvem újra fotózni)
Így azonban, hogy van díj is, kicsit nehezítem a játékot, de ne ijedezzetek, nem nagyon. Csak annyival, hogy nem mutatok fonal színeket, és nem mutatok olyan nagy haladásokat sem. Apránként fogok haladni, de nem adok sok időt így sem Nektek, elég jellegzetes. Kommenteket nem fogok hagyni, válaszokat most nem írok, csak akkor szólalok meg, ha teli találat lesz! Tehát nem segítek, mert a kezdés így is elég nagy segítség, eléggé jellegzetes, és már a második - harmadik kép tájékán is lehetséges, hogy meglesz a jó válasz :):):):)

Na hajrá-hajrá, lássuk, ki kéri a fenyőt? :):):):)

Íme  fotók:

Így sem jártam még: nem jutottam hozzá a pénzemhez a saját bankszámlámon... Nem egyezett az aláírásom ugyanis, mert mi történt, mi nem, a több év alatt, amióta bejelentettem, valszeg változott az írás képem. Ez egy família betétszámla, a megtakarított pénzünk van rajta, emiatt nem szoktunk hozzá nyúlni, és kártya sincs hozzá, csak havonta utalgatunk rá, hogy gyűljön a pénz. Most kértek kölcsön tőlem, és le akartam venni egy adagot róla. Közölte a nő, hogy ilyen aláírásra nem kapom meg a pénzt, alá íratta velem még egyszer, addigra azonban az egekbe szökött a vérnyomásom, mert olyan pipa lettem pillanatok alatt, hogy csuda, így másodszorra még annyira sem hasonlított. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a nevem 3 szóból áll, és a második harmadik tökéletesen egyezett, az első tért el (valszeg az évek alatt azt írtam mindig csak csomó helyen, teljesen csak ritkán kellett alá firkantani a nevem, így azért változott csak az első). Szóval nem kaptam pénzt, tiszta ideg voltam. Tudom, hogy az én érdekemet szolgálja az egész, de minden iratom rendben volt, és most fel vagyok háborodva.
A nő szerint nem probléma, mert át kellett volna állnom másik sorba, ott újra leadni, aztán vissza állni újból a pénztárhoz, és elölről kezdeni az egészet, én azonban olyan ideg állapotba kerültem, hogy ha még kétszer leiratták volna a nevemet, tutira azt is elfelejtem, hogy hívnak. Így papirostól, mindenestől ott hagytam a bankot, majd a férjem vissza megy (szegény)

Szóval most megyek, és hímzek egy jót csakazértis, hogy jobb kedvem legyen, és hogy Nektek is majd jó kedvet csináljak, délután jövök egy találd ki játékkal a contaktjaimnak, ezúttal apróka nyereményért :):):):) 

Az enyém teljesen más lett, mint amiket láttam, az én "nudlijaim" (Hajni szavaival élve) nem szabályosan vannak egymás mellé kötve. Rájöttem, hogy ez a rossz kezdésnek köszönhető, de annyira tetszik így, tömörebben, hogy legközelebb már direkt fogom rosszul kezdeni :):):):):) (Hajni oldalán látjátok, hogy milyennek kellene eredetileg lennie, a nudlik egymás mellett lennének elvileg szép szabályosan, nekem meg úgy vannak kötve, mint a téglák egy építkezésnél: a következő sorban mindig két nudli közé esnek :D:D:D:D )



3 este alatt van kész ez a batár méret, nagyon haladós. 255 cm hosszú, 10 cm széles, mert olyat szerettem volna, amit 2-szer is a nyakam köré tudok tekerni, és még így is hosszan lógjon le. Olyan lett :):):) 5 motring fonal van benne.
 A fotó alany a kisebbik lányom, a nagyot akartam megkérni, mert Ő olyan magas, mint én, de Ő nem vállalkozott, a kisebbik meg imádja illegetni magát :):):)

Részletek itt

Ezt a képet a lányom hímezte ki még régebben (valamikor tavasszal lett kész vele), de csak most tudtam bekereteztetni. Jól mutat a szobája falán :):):):) Úgy döntöttem, hogy benevezem a gyerek kategóriába ezzel a képpel. Tegnap el is árultam a tervemet, most felhőtlenül boldog, azóta hímez ezerrel, hogy jövőre is indulhasson a kiállításon :):)::) Így kell inspirálni a kölyköket :):):):) Zöld márványos aidára készült a maci.

Múlt héten a sógonőmék esküvőjére voltunk hivatalosak. Tőlünk 125 km-re lévő kis falucskában volt az esküvő, már a hét közepén elutaztunk sütni-főzni. Természetesen vittük a kutyusunkat, Gubancot is magunkkal. Az esküvő idejére bezártuk a szobába, de ott nagyon sírt, így a férjem elhozta a sógornőmékhez, hogy a másik kutyussal játszhassanak, imádják egymást. Így nyugodt szívvel hagytuk ott őket, és mentünk az esküvőre. Késő este jött a telefon, hogy nincs meg Gubanc. Jó sokan elkezdtük a falut járni, kiabálva hívtuk, kerestük, semmi eredmény. Másnap hajnalban az egyéjszakás sírás után a férjem újra útra kelt, és a falu csatornáit ellenőrizte végig, hátha.... Semmi.
Kénytelenek voltunk vasárnap reggel elmondani a gyerekeknek, hogy Gubcika eltűnt. Együtt sírtunk, és a tehetetlenségben gyártottunk szórólapokat, fotóval ellátva, jutalmat felajánlva. Feltettük az iwiw-re is, hátha.... Aztán a szórólapokat a gyerekek széthordták a sógorommal a faluban, ahová lehetett, ragasztottak. Vártunk estig, de semmi... Jönni kellett haza. Így elindultunk. A kocsiban is bőgtünk, rossz volt Gubanc nélkül ott hagyni a falut, és "cserben hagyni" a kutyust. Itthon tovább bőgtünk, hisz el kellett pakolni a dolgait, hogy ne lássuk állandóan, és könnyebb legyen a gyerekeknek a helyzet. Természetesen Gubival álmodtunk, amikor elsírtuk magunkat, a fiam torka szakadtából üvöltött, hogy hagyjuk már abba, mert nem kell sírni, Gubi úgyis haza fog jönni, mert látja majd a szóró lapokat, elolvassa, és haza talál.
Aztán hétfőn délután jött a telefon: megtalálták Gubit még szombat este!!!! Egy aranyos fiatal nő akadt rá a főúton, egyből haza vitte, nehogy elüsse egy autó. Az ágyában aludt, nagyon megszerette a 2 nap alatt, nagyon dícsérte is, hogy milyen kedves, ragaszkodó jószág. Hirtelen a Bobi nevet adta neki, Gubi meg hallgatott rá (nem is csodálom, hisz hasonló a hangzása), biztos sokat kapott enni, mert óriás pocakkal hoztuk el. Természetesen egyből indultunk vissza Gubancért, a gyerekek most felhőtlenül boldogok, a 4 éves fiam meg persze a "na ugye megmondtam, hogy hazajön" mondattal fogadta :):):)::) Gubanc is nagyon boldog volt, örömében hirtelen nem is tudta, hogy melyikünkhöz bújjon jobban :):) Mi Csabával is nagyon boldogok vagyunk. Rég sírtam ennyit, mint amennyit ezért a szarosért, meg  a gyerekeim fájdalmáért. Hiába, a fél év alatt teljesen hozzánk nőtt ez a kutyus, iszonyú pocsék érzés az elvesztése. A következő esküvőn ott fogja ropni a lábunk alatt, az tuti :)::):):):)
Hát ha eddig nem volt elkényeztetve, most tutira el lesz:):):):)

Én nem tudom, de nekem szerintem tetszeni fog, ha megismerem. Sokkal egyszerűbb keresni például. Jó, az inbox ha mindenkinél van, akkor kicsit még össze-vissza megy, ahogy észre vettem, tehát nem jelez mindig új post-nál, de például beállítottam, hogy felül is lehessen benne lapozni, amit eddig nem lehetett. Akkor rájöttem, hogy ha a contactjaimra kattintok, szépen kiírja, hogy hány új valamilye született. Akkor tudok csak képekre keresni, vagy csak videókra, egy oldalon jeleníti meg mindenkiét, ezáltal sokkal könnyebb megnézni mindent, mert jobban látszik minden. Szóval ne kövezzetek meg, nekem tetszik, de még nem jöttem rá minden lehetőségére, pláne a semmi angol tudásommal... szóval nekem nehezebben megy, mint itt egyes hozzám képest perfek angoloknak :D:D:D:D:D:D
Ja, azt is imádom benne, hogy végre átláthatóak a kontaktjaim, nem kell percekig keresni, hogy na hol is van az illető...

Elkészültem!!! És boldog is vagyok, meg szomorú is, mert imádtam készíteni, és úgy csinálnám még.... még mosás, vasalás előtt, azt majd frissen a keretezés előtt fogom csak megtenni, mert addig úgyis csak gyűrődne. Alig várom, hogy válogathassam a paszikat, kereteket...

és így néz ki egyben a kettő, szerintem imádják egymást :D:D:D:D

Nézzétek csak, milyen szépet kaptam ma :D:D:D:D A három autós csokit természetesen már befalták a gyerekeim :D:D:D:D Bevallom, hogy a házikós RR-t vártam nagyon a postán (a sajátom fog vissza érkezni), így tényleg meglepődtem, amikor Ági ajándékát bontottam ki helyette :D:D:D:D
Ági Drága, nagyon-nagyon köszönöm még egyszer!!! 

Az úgy volt, hogy Bogi felhívott telefonon, hogy jön a városunkba árulni anyagokat, hoz vásznakat is (Tűpárna webbolt). Persze egyből letámadtam a férjemet, hogy meg kellene támogatnia kicsit anyagilag, mert hogy mekkora szerencse ez így nekem, mert nem kell utaznom, és üzemanyagra költenem, csak elsétálok helyben, és beszerzek pár szépséget. Persze a férjem már az első említésre is vigyorgott, gondolom azon járt az agya, hogy mit is kérjen cserébe :D:D:D:D:D Hát, sikerült olyat kérnie, amire elsőre nem is gondoltam...(nem, nem a természetben kell megfizetnem című kérésre gondolok :D:D:D ). Azt mondta, hogy rendben, megtámogat, de cserébe ebben a hónapban kizárólag a varázslóját hímezhetem, még akkor is, ha nem látja (ja, mert múltkor a másik, blogspotos blogomon lebuktam, hogy sutyiban elkezdtem hímezni a lanarte afrikai nőt, akkor azt mondta, hogy nem beszél velem egész nap miatta, mert haragszik (mi a francnak olvassa blogomat??? ), aztán hamar éhes lett, és kénytelen volt megkérdezni, hogy mikorra lesz kész az ebéd, így hamar megtört a nem beszélünk egymással durcáskodás :D:D Szóval tudja, hogy sutyiban mást hímzek, ezért most felkészülten kikötötte, hogy titokban sem lehet mást, csak a varázslót.
El is mentem, vettem is sok szép apróságot (anyagot egy szálat sem, de nem bánom, mert megtudtam, hogy nemsokára lesznek kézzel festett vásznak, úgyhogy majd azokból csemegézek), főként szép gombokat, banner akasztókat, aranyozott tűt (az mindig fogyóeszköz), meg aminek nagyon örülök, egy számomra teljesen újfajta hímző rámát, amit fel sem ismertem elsőre, még soha nem láttam ilyet. Most már sajnálom, hogy csak egyet vettem, mert a lányomnak nagyon tetszik, hogy nem kell csavaroznia a fát, de legközelebb a másik lányom is fog kapni egyet. Kicsi, könnyű, nagyon egyszerű a használata (mellesleg még csak drága sem volt)



Szóval nem volt könnyű hétvégém, így tegnap este már jól esett volna hímezni, de ugye ígéretet tettem... elő szedegettem hát a varázslót, és egy este alatt vagy 300-400 szemet tutira bele varázsoltam, és tökre élveztem, hogy haladok. Régóta nem hímeztem bele élvezettel, de tegnap sikerült. Na jó, sokszor csak fél x-eket kellett tegnap öltenem, ez igaz, de nem mindenhol. Azt azért tegnap megint elhatároztam, hogy több évig nem akarok dimensions mintát hímezni, csak ezen legyek már túl :D:D::D:D:D Már csak alig van pár nap a februárból, és az ígéretemből, de be fogom tartani, hátha eljutok legalább a 3/4-éig a mintának... És akkor sokkal nagyobb lesz az esélyem arra, hogy be tudom még idén fejezni.

Jó volt pár szót beszélgetni Bogival, még ha sokáig nem is maradhattam, mert vendégeim voltak közben. Azt persze elfelejtettem megkérdezni, hogy megsütötték-e a dominó sütit, és ízlett-e....
 Csodás anyagokat árul, mondjuk azt nem mondom, hogy sajnálom, hogy nem tudok foltvarrni, mert nem, de tényleg szépségesek az anyagok. Megsimiztem azt a faleveleset, amit a webáruházukban is kinéztem már, csak én nem tudnám hasznosítani, mivel nem tudok varrni. A gombok közül sikerült iszonyú sok szépet találnom, bár egy fonott kosár formájút elvittek az orrom elől pont, de majd talán legközelebb lesz. Legközelebb körbe járom a többi árust is, most erre nem volt időm, de érdemes lett volna végig nézegetni a sok szép anyagot, és egyéb apróságot, amiket árulnak.

 

Elkészült a dominó süti, a gyerekek díszítették. A receptet itt találhatjátok meg.

Minden évben az oviban van egy téma, ami alapján kell jelmezt választanunk, és ehhez a témához kapcsolódva egy rögtönzött kiselőadást adnak elő a gyerekek, írtóra szokták élvezni. Eddig hasonló témák voltak, mint
 - A cirkusz világa
 - Mátyás király udvara
 - Csodálatos állatvilág, stb
Könnyű volt a jelmez választás mindig, mert azért elég tág témák voltak. Idén azonban bajban vagyok. A mostani témánk: A brémai muzsikusok. Mindjárt itt a farsang, és még ötletem sincs, hogy mik legyünk.
Mit javasoltok?
Középső gyermekem szellem szeretne lenni, úgyhogy csak 2 lepedőt veszek, hamar kész lesz a jelmeze. A nagynak már ciki beöltözni, így csak ezzel az ovis jelmezzel kellene bajlódnom, de még ötletem sincs, úgy meg nehéz....
Itthon amik maradtak az előző évekből (mert minden évben én varrtam a jelmezeket), azok a varázsló, hercegnő, bohóc, kötéltáncos, udvari bolond, király jelmezek, de ilyen témánál ezeket most nem tudom hasznosítani sajnos.

A gyerekek nemrégiben alkottak, az ízlésviláguk teljesen különböző, ez látszik a műveiken, de nem is ez a lényeg. Nagyon élvezték a kreatívkodást, bár a falapjaim elfogytak, meg a szalvéták is fogyóban, de majd újra megyek anyagbeszerző körútra, és újból lehet alkotni. Persze szalvétákból kapásból 4-esével kell vásárolnom, mert a gyűjteménybe is kell egy-egy darab, és egy mehet vagdosni, tehát kész anyagi csőd ez az új hobbyjuk :D:D:D
 Mutatom, hogy miken dolgoztak:

A 3,5 éves Matyi fiam alkotása anyai segédlettel... Az ecset kezelés, festés szuperül megy, a szalvétákból Ő válogatta ki a kivágandó mintákat, és Ő rendezte el őket, a ragasztót nem engedtem egyedül használni még Neki. A köveket viszont már Ő ragasztotta díszítésként. Nem szóltam bele semmibe, hagytam, had szárnyaljon a fantáziája, még ha nem is éppen passzolnak a színek, vagy a stílus :D:D:D:D

Ezek pedig a középső lányom, Zsani művei, Ő 9 éves, totál egyedül alkotott, nem is nézhettem meg, csak a végeredményt mutatta meg nekem. Az első műve ajándékba készült a tanárnénijének, a szülinapjára hímezte, a többi pedig itthon díszíti a szobáját. Tina, a 12 évesem pedig szintén egyedül dolgozik, bár Neki annyi türelme nincs, így kevesebb munkával dicsekedhet, viszont hímezni jobban szeret :D:D:D

http://www.gravirexpressz.hu/index.php?main_page=product_info&products_id=1099

A linket magamnak mentettem el, mert baromi nehezen találtam rá a neten. :)

Írtó édes így :D:D:D  A ruha tetején egy ezüst fényvisszaverő csík van, tök vagány :D:D

Mondjuk rendesen kiakadtam a kutyaruha áraktól, mondtam is az eladónak, hogy a gyerekemet olcsóbban ruházom majdnem... És hozzá teszem, hogy amíg felnő, legalább 3 méret fog kelleni, mert ugye hamar kinövi. Még szerencse, hogy ezeket a kicsiket tovább tudom majd passzolni a lépcsőházunkban lévő kis testű kutyus gazdijának
A férjem, amikor megtudta, hogy többet hagytam a boltban, mint amennyibe a kutya került, azt hittem, hogy szívinfarktust fog kapni.... szerintem most gyógyírként gyorsan vesz valamit a terepasztalához, hogy megnyugodjon a lelke, hogy Ő nem marad ki a sorból

Voltunk kozmetikusnál is Vele. levágta a körmeit. Most már szerencsére nem akad bele semmibe. Nem szerette Gubanc, de majd megszokja. Majd igyekszem mindig ugyanoda vinni, hogy hozzá szokjon a kozmetikushoz is, szerencsére a szomszédunkban van is egy, aki így elsőre elég szimpatikusnak tűnt.

Ma végre először próbált meg egyedül enni, bár még nem igazán sikerült, de legalább már megpróbálta. Remélem, pár nap múlva fog menni egyedül is, mert tökre sajnálom, hogy szinte úgy kell tömni az elején. Én vagyok a mumus, hogy mindig szétfeszítem a pofiját, utál biztos olyankor.

Imádom ezt a kis piszkot már most...

Ígérem, hogy nem fogok mindig Róla áradozni, de még nagyon új az élmény, és ez a különleges szeretet, hihetetlen, hogy állatokhoz így lehet már az elején is ragaszkodni.... Nagyon jó érzés. Hallanotok kellett volna, milyen balhét rendezett, amiért a wc-re nem jöhetett utánam, és egyedül maradt a nappaliban Kis szarzsák, de akkora hangja volt, hogy csuda... sokszor még a vakkantásoknál is seggre ül, annyira nem megy, de azért már reklamál

Vagyis azért nem a legkisebb, mert a tengeri malacoknál valamivel (épphogy) nagyobb :D:D:D

Ő Gubanc, aki tegnap este óta a miénk. A mikulás hozta, mert dec. 5-én született.



Imádjuk, a férjem, aki nem is akarta Őt, kb 30 másodpercig bírta ki anélkül, hogy meg ne fogja , meg ne dajkálja. A kicsi fiam még fél Gubanctól, de majd megszokják egymást, nem erőltetem a dolgot.
Átaludta az éjszakát, reggel a pelusára kakilt, szóval első nap nagyon ügyes kutyus volt (persze tudom, hogy lesz ez még rosszabb is). Ma viszem kozmetikushoz, mert le kell vágni a körmeit, azok nagyok, de kézben, mert még nem mehet sétálni. Fog kapni ruhát is, majd lefotózom vele, meg ágyat, meg tálakat, meg kefét, meg minden szépet és jót.

Úgy volt, hogy február 5-én hozhatjuk el, mert az anyuka kutyus gazdija meg akarta pár dologra tanítani, de az állat orvos azonnali elválasztásra ítélte a kicsiket, mivel csak szopni akartak, és nem voltak hajlandóak enni normálisan, és így kicsit megálltak a növésben. Így SOS-ben hoztuk el tegnap este, és semmije nem volt itthon. Máig kaptunk egy kis adag tápot Neki, meg egy pelust, de ma már tudok vásárolni. Kreáltunk egy pihe-puha ágyikót Neki thermo plédből, meg kapott a gyerekeimtől játékokat, meg kapott sok-sok szeretet, így nem volt vele probléma. Nem sír, nem szomorú, attól féltem, hogy majd hiányzik az anyukája, de úgy látszik, nagyon könnyen beilleszkedett. Ma reggel a nagy játszás közben (iszonyú játékos) még vakkantgatni is sikerült Neki


A gyerekeim meg felhőtlenül boldogok. Nem tudták, hogy lesz kutyusunk, tegnap este így óriási meglepetés volt Nekik. Még ma reggel is megkérdezték, hogy biztos, hogy örökre maradhat? Valahogy nem akarták elhinni, hisz évek óta szerettek volna, és szerintem már lemondtak arról, hogy bele menjek